Egri Régi Skoda Találkozók

Rendezöség:

Fotókatalógus

Újjászületés:

Rólunk szól a hír:

Öszi kirándulások

TALKOZÓK:

Partnereink

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Támogatóink

Ahol már jártunk:

VII. találkozó 2010



A pénteki érkezés és vacsora után, több állomást kellett a résztvev?knek megtalálni Egerben. Volt ahol skodás technikai feladatokat kellett meoldani, volt olyan ahol tesztet kellett kitölteni és volt ahol m?emlék épületeket kellett megkeresni.









































































2010-ben 40 éves a Skoda 110R, ezért a találkozón végrehajtandó feladatok ere az évfordulóra épültek. A szombati reggeli után, felsorakoztak a résztvevök a túrához. Az elsö állomásunk Szarvaskö volt, itt tesztfeladatokra kellett vállaszolni. A második állomás Bélapátfalva, a feladatt összetettebb volt mint az elözö. Különbözö skoda alkatrészek súllyát kellett megbecsülni a résztvevöknek. E mellett egy szlalom versenyen kellett bizonyítani ügyességüket. Harmadik állomás Nekézseny, ahol skoda alkatrészeket kellett felismerni. Ezután átautókáztunk a Bükkön. Miskolcon a Csanyikban vártak minket ebéddel. Egy kis szieszta és autó kiállítás után Répáshuta volt a következ? állomás. Sajnos itt már csepergett az es?, az iskola tornatermében fogadtak minket. Fels?tárkányba érve már annyira esett, hogy azt az állomást fell kellett adnunk, és a következ?t is , ami az Egri vár északi kapujánál lett volna.

















































































































































































































Vasárnap a városban tett felvonulás után az Egri várban állítottuk ki az autókat. A rossz idö miatt a résztvevök a vár belsö kiállításain tudtak szétnézni. Dél körül kiosztottuk a szombati túraverseny és a vasárnapi autókiállítás díjait.
















































































Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Generálási idõ: 0.06 másodperc
1,414,556 egyedi látogató